Püspökszentlászló

A Mecsek titokzatos barlangjai, furcsa sziklái, hol bővizű, hol elapadó forrásai, porrá omlott vagy megrongálódott várai, ritka, másutt meg nem található növényei már a legtávolabbi múltban is felkeltették az itt lakó emberek érdeklődését, szár­­­nyat adtak képzeletüknek, és szakadatlanul ösztönözték arra, hogy a tárgyakat és jelenségeket önmaguk számára megma­­gya­­ráz­zák, és a világról alkotott képébe illesszék.

A természetet járó embert is szorosabban kapcsolja egy táj vagy természeti jelenség által keltett hangulati képhez az arról szóló monda. Segít az élmények kialakításában, elmélyítésében. Ha pedig erre képes, akkor érdemes elolvasni.

Az Abaligeti-barlang és a törökök

Az abaligetiek a törökök elől a falu határában levő bar­lang­ba menekültek. Egy falubeli azonban elárulta őket. A törökök nagy tüzet gyújtottak a barlang bejárata előtt, hogy kifüstöljék a ma­gyarokat. Azok azonban a füst vonulását figyelve titkos kijá­rat­ra akadtak, melyen át a hegy ellenkező oldalán kibújtak a sza­­badba. Csendben megkerülték a hegyet, s hirtelen rajta­ütöt­tek a törökökön, akik közül aki kinn maradt, az ott pusz­tult el, aki pedig idejében befutott a barlangba, azt meg a saját füstjük ölte meg. A magyarokat bátorságuk, leleményes­sé­gük meg­sza­ba­dította.

Babás-szerkövek

Élt a Jakab-hegy aljában, a régi Cserkúton két gazdag család. Ezek mindig és mindenben versengtek egymással. Egy­szer egy ismeretlen koldus tért be hozzájuk. Mindkét helyen elzavarták, bántalmazták, aki ekkor megátkozta őket: "Akkor váljatok kővé, amikor a legboldogabbak akartok lenni". Mind­két családnak volt egy-egy lánya. A lányok egyszerre mentek férjhez. Az egyik ház násznépe azonban ezúttal megelőzte a másikat, mert előbb ért föl a pálosok Jakab-hegyi kolostorába. Ezek már jöttek visszafelé az esküvőről, amikor a másikak még csak fölfelé tartottak. Éppen ott találkoztak, ahol a szakadékok fölött a legkeskenyebb volt az út. Egyik sem akart kitérni a má­­­sik elől. A mérges gazdák egyszerre szólaltak meg: inkább vál­­­junk kővé, de ki nem térünk! Ebben a pillanatban be­tel­jesedett a koldus átka, s az egész násznép kocsikkal, lovakkal együtt kővé változott. Ma is ott láthatók Kővágószőlős felett, a Jakab-hegy oldalában egy sorban.

Bertalan barát és az embernyúzó törökök

A Pécs gyükési Bertalan-kápolnát remete barátok vették gond­jaikba. A törökök közeledésének hírére a barátok a Mecsek erdőségeibe menekültek. Csak egy maradt a helyén, Bertalan. Amikor megtudta, hogy a törökök aranyat, ezüstöt és más kincseket keresnek, a kápolna kincseit a hegy barlangjába rej­tette el. A törökök egy éjjel eljutottak a kápolnáig, de semmit sem találtak, csak a barátot, aki azonban még kínzások után sem árulta el, hova rejtette a kincseket.

Lekísérték a hegyről a város felé. Egy présház mellett megnyúzták, bőrét karjára vetették, és a nyúzott ember elindult vissza a kápolna felé. Amikor odaért, összeesett és meghalt. A törökök ezt látva annyira megrémültek, hogy még tájára sem mertek menni többé a kápolnának.

Büdös-kút

A kút mélyén egy sárkány lakott. Egyszer egy vitéz járt arra. Inni akart a forrásból, amikor a sárkány rátámadt. A vitéz sem volt rest, levágta a sárkánynak mind a hét fejét, s kardjával beleszúrt a szívébe. A sárkány visszaesett a kútba, ott is maradt, s megbüdösödött tőle a forrás vize. Ezért nevezték el a forrást Büdös-kútnak.

Deindol (Daindol)

A szőlővel és gyümölcsfával borított Daindol valamikor egyetlen német emberé volt. Amikor halálát érezte közeledni, fölvitette magát a hegynek arra a részére, ahonnan egész birto­kát láthatta. Három fia is vele ment. Az ember fölosztotta kö­zöttük vagyonát. Nyugatról kezdte, rámutatott az első völgyre, és így szólt legidősebb fiához: Das ist dein Thal (svábosan: Dein Thol). Magyarul: Ez a te völgyed! Majd a középső fiá­hoz szólva rámutatott a másik völgyre, s megint mondta: dein Thol. Végül a legkisebbnek szintén: dein Thol. Innen ered en­nek a területnek a hármas felosztása: Nagy-, Közép- és Kis-Deindol.

Erzsébet-hegy (Somogy)

Valamikor csodálatosan szép síkság volt a mai hegy helyén. A hatalmas fák között két tó: egyikben jéghideg, a másikban gőzölgő meleg víz. Meghalt a basa egyetlen fia. Itt temettette el, s a sír fölé hatalmas templomot építtetett. Egyszer azonban menekülni kellett a törököknek. A basa nem vihette magával szeretett fia holttestét, betemettette hát embereivel a templomot. Annyi földet hordtak össze, hogy a mai hegy keletkezett belőle. Még ma is lehet látni, hogy a hegy templom alakú. Amikor egyszer lefúrtak a hegy mélyébe, egymáshoz közel találtak hideg és meleg vizű forrást. Tovább nem mertek fúrni, mert ha a meleg víz feltör, elönti az egész falut. A mostani nevét azért kapta a hegy, mert ide temették Erzsébet királynét.

Farkas-forrás

Régen egy öreg tölgyfa állott a forrás mellett. Erre a fára volt akasztva egy fakéregből készült pohár, abból ittak a szom­jas vándorok és kirándulók. A forrás vize télen nem fagyott be, majdnem langyos volt, nyáron meg jéghideg. A környék lakói ide jártak nagy hordókkal vízért, amikor a kutak vize a nagy szá­­­razságban elapadt. Nemegyszer futottak vissza víz nélkül vagy ragadtak kaszát-kapát, mert a forrásra farkasok is jártak inni, mégpedig nem egyenként, hanem falkástól. S mivel a far­­ka­­­sok is sokszor fölkeresték a forrást, Farkas-forrás lett a neve.

Isten-kút

Keletkezéséről a kö­vet­kező monda szól: a tatárok kö­­­ze­le­­dé­­sére Magyarürög férfiai hadba vonultak, az öregek, asszo­nyok, gyerekek el­búj­tak a Nagy-daindoli-völgybe. Egy Antal nevű re­­­mete élt itt, aki pártfogásba vette a hazát­la­no­kat. Két hétig éltek már itt, de nem volt vizük, sokan betegek lettek. Antal kö­­nyör­­­gését meghallgatva a völgy déli oldalát bezáró hegy tövében bő­­vizű forrás fakadt. Így megmenekült a nép. Ma is Isten-kútnak nevezik.

Jakab-hegyi kincsek

A Jakab-hegyi vár valamikor gazdag földesúré volt, aki ren­geteg aranyat, ezüstöt harácsolt össze. Egyszer váratlanul há­ború tört ki. A földesúr nem tudta, hova rejthetné el kincseit. Alatt­­valóival hatalmas pincét ásatott a kolostor temploma alá. Oda rejtett egy nagy kád aranyat és egy nagy kád ezüstöt. Az arannyal töltött kádon egy kakas ül, az ezüsttel töltött kádat pe­­dig sárkány őrzi. A kakas is, meg a sárkány is elátkozott király, akiknek az a büntetésük, hogy vigyázzanak a kincsekre. Élő em­­ber még nem is jutott hozzájuk, pedig már sokan meg­pró­­bál­­­ták.

Kanta-vár

A mohácsi vész után a Mecsek északi oldalán álló elhagyott sziklavárban egy rablólovag, Kanta ütött tanyát. Innen járt ször­nyű kalandokra, s itt rejtegette a sok kincset és a messzi vidék leg­­gyö­nyörűbb leányát, akit szintén úgy rabolt el szülei­től. Vala­melyik gazdag töröknek készült eladni, de közben maga szerette meg. De hiába halmozta el a leányt a kincsek özönével, az nem viszonozta a rablóvezér szerelmét, mert volt már ked­vese, aki a törökök ellen harcolt. Kanta úgy lett rablóvezér, hogy kisgyerek korában öccsével együtt elrabolták anyjától. Egy aranylánc és rajta anyjának képe volt minden, ami szárma­zására emlékeztette. Egy nap ismeretlen ifjú harcos kért éjsza­kai szállást a várban. Elmondta, hogy egy magyar várból jön, és menyasszonyát akarja meglátogatni. Kanta így tudta meg, hogy ez az a férfi, akihez az ő foglya nem akar hűtlen lenni. Fölbé­relte egy bizalmas emberét, aki másnap a Mecsek rengetegében továbbsiető ifjút meggyilkolta. A szerencsétlen ifjú gyűrűjét és nyak­­lán­cát az orvgyilkos magával vitte bizonyítékul. A nyak­lánc­­ról és a rajta levő képről tudta meg Kanta, hogy tulajdon testvérét gyilkoltatta meg. Holttestét a vár tövében temettette el. Az ifjút nemsokára menyasszonya is követte a halálba. Kanta is megváltozott. Nem rabolt, nem hatalmaskodott többé, kincseit szétosztotta a szegények közt, ő maga pedig magányos remete­ként gondozta a két szerelmes sírját, amíg nem követte őket az örök nyugalom honába. Nevét azonban mind a mai napig meg­őrizte a romjaiban meglévő Kanta-vár.

Kőlyuk

A törökök kirabolták Mátyás budavári palotáját. Ibrahim basa a rablott kincsekkel és Mátyás könyveivel a Mecsek egyik rejtett barlangjában, talán éppen a Kőlyukban húzódott meg. Itt lakott egy aggastyán a lányával. Ibrahimnak megtetszett a lány, s hogy az apa ne legyen útjában, mindjárt megölte. A haldokló öreg halála percében megátkozta a gyilkos törököt: Ha lányo­mat bántani mered, semmisülj meg vele együtt! Ibrahim kine­vette az átkozódó aggastyánt, a leányt pedig megragadta, s egyre beljebb vonszolta a barlangba. Ebben a pillanatban ször­nyű vihar támadt, hatalmas kövek gördültek a kijárat elé. Öm­lött az eső. A barlang fölött volt egy tomba, ami pillanatok alatt megtelt vízzel. A víz áttörte a barlang falát és rázúdult a benne levőkre. Megsemmisült Ibrahim basa a lánnyal együtt, s velük a sok kincs és Mátyás drága könyvei is.

Lámpás-völgy

Egy szegény ember favágó fia megunta a sok nyomorúsá­got, nélkülözést, és elhatározta, hogy annak az erdőnek a völ­gyében, ahol dolgozni szokott, megpróbál kincs után kutatni. Az öregektől többször hallotta, hogy a völgyben kincsnek kell lennie, mert sokszor láttak éjjel kékes lángokat fölcsapni a földből. Alig ásott a fiú, fényes fekete köveken koppant az ásója. Esteledvén, tüzet rakott. Az égő gallyakat ezekkel a fe­kete kövekkel rakta körül. Egyszer csak észrevette, hogy azok éppen úgy izzanak, mint a parázs. Aranyat nem talált, így hát a fekete kövekből vitt haza. Otthon is kipróbálták, s kiderült, hogy a fekete kő jobban melegít, mint a fa. A legény utána szor­galmasan járt a fekete kőért. Mind többen és többen csatla­koztak hozzá, már egészen mélyre ástak és éjjel is dolgoztak. Mind­egyik embernek volt lámpása, s a hegy tetejéről jól lehe­tett látni a lámpások fényének imbolygását. A völgy innen kapta a nevét.

Leány-kő

Magyaregregytől nyugatra található a Vágyom-völgy, mely csodás sziklaalakzatokkal tarkított metsződésében áll a Leány-kő nevű hely. A hozzáfűződő monda szerint itt kővé vált egy leány és egy legény, mert a szülők tiltó szava ellenére szerették egymást. Velük együtt kővé dermedtek a vadregényes völgyben (a patak mentén) delelő jószágok is.

A mánfai templom I.

Koppány, amikor Szent István megverte sere­geit, fekete lován menekült. István fehér táltos lován vette üldözőbe. Kercseligeten, Oroszlón és Mánfán dob­bant­va szökkent a ló, így érte utol az árulót. A király ezen a három helyen emeltetett egy-egy templomot a sorsdöntő küzdelem emlékére.

A mánfai templom II.

A török kiűzése után a mánfaiak új helyen kezdték építeni falujukat. Teheneiket a Meleg-mányi védett völgybe hajtották legelni. A tisztásokat elvadult őserdő zárta körül, ami az elfelejtett régi templomot is benőtte. Ami­kor egyszer a pásztor fel­ébredt ebéd utáni szunyó­kálá­sából, a tehenek között hiába kereste a bikát. Hirtelen harang kondult, elindult a hang irá­­nyá­­ban. A sűrű bozótban megtalálta az állatot: szarva be­akadt a fo­­­lyan­dárba, amely körülfonta a kis templom harangját is, és ahogy szabadulni akarva rázta a fejét, megszólalt a harang. A pásztor elmondta a faluban, hogy meg­ta­lál­ta a régi templomot. Aki csak tehette, másnap azon dolgozott, hogy megtisztítsa a templomot és környékét.

Máré-vár

Magyaregregytől délre, a Máré-várban lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével. A közeli Miklós-várban, Szentlászlón innen pedig testvére, a nőtlen Miklós vitéz. Márét a király hadba szólította. Elbúcsúzott feleségétől, akit arra kért, hogy várjon rá hűségesen. Múltak az évek, s Máré nem jött haza. Felesége már elsiratta, halottnak hitte, és szívesen látta a szomszéd vár urát, aki egyre gyakrabban járt át a bánatos asszonyhoz. Máré-vár asszonya már nem törődött urának tett ígéretével. Addig-addig, míg az asszonynak és Miklósnak szép lányuk született. A kis­lányból már majdnem nagylány lett, mikor Máré mégis haza­térhetett. Megtudta, hogy felesége hűtlen lett hozzá. Mindkét várat megostromolta, ágyúval halomra lövette. Ott pusztult el az asszony Miklós vitézzel együtt. Lányuk életben maradt, de az anyja megátkozta. Az átokkal sújtott leány a hegy megköze­líthetetlen barlangjában rejtőzik és várja szabadulását. Minden 77. évben piros pünkösd hajnalán kiszabadul, a Máré-völgyi pa­takban fürdik és fésüli hosszú haját. Az a vadász válthatja meg az átoktól, aki ilyenkor arra jár és megcsókol egy medvét, egy kígyót meg egy varangyos békát. Eddig még nem akadt ilyen vadász. Az elvarázsolt leányt tovább őrzi az ott álló há­rom kőkatona.

Pécsváradi titkos alagút

A pécsváradi vár alatt van egy kápolna, altemplom. Utolsó ma­radványa ez az ezer évvel ezelőtt épült bencés apátsági templomnak. Ehhez az altemplomhoz vezető folyosó végén volt egy vasajtó. Innen indult az az alagút, amely a Zengő tete­jén levő Bagoly-várban ért véget. Az alagút sok embernek nyújtott menedéket ezer esztendő alatt. Legutoljára 1849-ben rejtőztek benne emberek: a szabadságharc öt honvédtisztje itt keresett menedéket a császár kopói elől. A falu lakói is tudtak róluk, de annyira egy szívvel utálták a zsarnokokat, hogy nem akadt ember, aki elárulta volna a rejtőzködőket.

Réka-vár (Rák-vár)

Egykori monda szerint a ma már alig látható, de valamikor erős, büszke várat Attila király építtette feleségének, Rékának. Innen kapta nevét. A másik név minden bizonnyal népi névma­gyarázat eredménye. A sokak számára szokatlanul hangzó és ismeretlen Réka szót a hozzá hasonló hangzású rákkal cserélték föl. A névcserét valószínűleg az a tény is alátámasztotta, hogy a völgyi patakban sok rák élt.

Rikájó

A Máré-patak vadregényes völgyének egy részét nevezik Rikájónak. A hagyomány szerint boszorkányok tanyája. Sötét és mély árnyék borul rá még napsütésben is. Hát még éjszaka! Ilyenkor a boszorkányok előjönnek rejtekükből, és hátborzon­gatóan visítoznak, rikoltoznak. Talán ettől a vészjósló riogástól kapta a nevét. Egy-egy fuvaros már kocsistól lezuhant itt a mélybe. A nép ezt is a boszorkányok művének tartotta. Ismerik hírét a kisgyerekek is, mert ha rosszalkodnak, az öreganyjuk vagy anyjuk a Rikájóba küldi őket. Ettől aztán még a legrakon­cátlanabbak is megszelídülnek.

Sárkány-kút

Orfű és Mecsekrákos között van egy forrás, amely hol el­apad, hol meg bőven ontja a friss forrásvizet. A monda szerint valamikor egy hétfejű sárkány élt ezen a tájon. A föld mélyében lakott, de ki-kijött a napvilágra is. Egyszer, amikor visszabújt a bar­langjába, nagy vihar tört ki. Még a Mecsek szikláit is meg­moz­­gatta. Egy hatalmas sziklatömb éppen a sárkány barlangjának a bejáratát zárta el. A szörnyeteg nem bírta elta­szí­tani a szilát, amikor ki akart jönni. A nagy erőfeszítéstől azonban a föld kérge körös-körül megrepedt és a víz több helyen hangos zuhogással tört ki a földből. A sárkány a nagy munkában elfáradt és nyugovóra tért. A forrás vize is elapadt. Amikor újra fölébred és el akarja hengergetni a követ, újból megindul a forrás vize. Így váltako­zik egymással kiszáradás és bővizűség aszerint, hogy a sárkány alszik, vagy feszíti a sziklát.

Szamár-kút

A török uralom idején a törökök kirabolták a várost, de a sok aranyat nem tudták hova eldugni. Megöltek egy szamarat, lefejtették a bőrét, és abba varrták bele a kincseket. A kitömött szamárbőrt elásták a földbe. Később kerestek egy embert, aki elszállítja Törökországba; fáradozásáért egy zacskó aranyat ígértek neki. Amikor a szamarat kiásták a földből, forrás tört elő a helyén, ezért nevezték el Szamár-kútnak.

Vak Béla fája és kútja

A Kálmán király bosszúja elől Bizánc felé menekülő Álmos herceg a pécsváradi kolostorban rejtette el a szintén megvakí­tott fiát, Bélát. A kolostor falánál állott egy szép gesztenyefa. Ez alatt órák hosszat is elüldögélt a vak herceg, mert nem ve­he­tett részt a többi nemes ifjúval a lovagi tornákban. Jó időben ki­vezet­tette magát a várból a mintegy három mérföldre levő forrás­hoz, amelyet azóta is Béla kútjának nevez a nép. A király gesz­tenyefája is kiállotta a történelem viharait. Hatalmas vastag fa lett belőle, de aztán kikezdte az idő, és egy szélvihar ki­dön­tötte.

A Zengő kincse

A Zengő lábánál, a völgyben élt egy pásztor a feleségével és kisfiával. Az asszony szeretett volna emberek közé kerülni, de a szegénység ide kötötte őket. Egyszer a hegy szelleme elárulta neki, hogy a Zengő minden virágvasárnapon megnyílik, és a szótlan asszonyoknak megmutatja rengeteg kincsét. Az as­szony virágvasárnap fölment a Zengő tetejére, karján vitte a kisfiát. Amint megszólalt a völgyben a remete hangja, a hegy megnyílt. A szellem becsalogatta a csodálkozó asszonyt, aki nem is tudta, mihez kapjon a sok kincs láttán. Gyermekét letette és megrakodott a drágaságokkal. Kivitte a kincseket, de mire a gyermekéért visszatért volna, a hegy bezárult. Az asszony pe­dig tébolyultan járta a rengeteget, s kereste elveszett kisfiát. Néha morgás hallik a hegy belsejéből. Ez a bennszorult szeren­csétlennek a jajkiáltása. Utána rendszerint óriási vihar jön, dühöng, tombol, üvölt az orkán a hegy körül. Ilyenkor a pász­torasszony jajgat és siratja elveszett gyermekét.

Zsongor-kő

A Jakab-hegy alján élt egy Zsongor nevű legény. Ennek a legénynek volt egy gyönyörű menyasszonya. A Jakab-hegyi várban lakó török basa szemet vetett a leányra, és fondorlattal elrabolta, várába vitte. Zsongor csak a kedvező alkalmat várta, és egy viharos éjjel elindult a leány kiszabadítására. Sikerült is megszökniük, de az utolsó pillanatban az őrök felfedezték a szöktetést, és lóra kapva üldözőbe vették Zsongort, aki a leányt maga mögé ültette a nyeregbe. Nem sikerült egérutat nyerniük, az üldözők bekerítették őket. Zsongor egy nagyon lapos kőhöz ért a lovával, a kő alatt félelmetes mélység.

Amikor üldözői közel értek hozzá, megsarkantyúzta a lovát, s a szikláról a mélységbe ugratott. Kedvesével együtt halálra zúzták magukat, de nem kerültek a törökök fogságába. A közeli falu lakói illendően eltemették őket a szikla alatti tisztáson, s azóta a sziklának Zsongor-kő a neve.